Magyar Bálint "1956 és a magyar falu" című, 1988-ban megjelent tanulmányában már árnyaltabban, de még egy így is igen lekicsinylő módon fogalmaz, mikor a vidékiekre az ún. "rendpárti forradalmár"(?) elnevezést használja. Magyar azt állította, hogy a vidéki önszerveződések jellegzetes alakja nem a fegyveres harcos és tüntető, hanem az ún. rendpárti forradalmár volt. Ezt a nézetet és fogalmazásmódot képviseli több munkájában Rainer M. János is: "a vidéki forradalom" jellegzetes alakja nem a tüntető és a fegyveres harcos, hanem a forradalmi készenlét, az általános politikai sztrájk szükséghelyzetében a rend és a közbiztonság fölött őrködő, ennek érdekében tárgyaló, szervező és egyeztető "rendpárti forradalmár".

A falvakban a forradalmároknak valóban kevesebb fegyveres konfliktusba kellett bocsátkozniuk, hiszen főleg a városokban voltak a kommunista rendvédelmi szervek központjai. De ha vidéken a forradalom és szabadságharc napjaiban nem lettek volna tüntetések, ezáltal tüntetők, majd később nem alakultak volna helyi nemzetőr csoportok, azaz fegyveres harcosok a rend és az elért eredmények fenntartására, valószínűleg pillanatok alatt elsöpörték volna őket a régi helyi hatalom képviselői. Természetesen a forradalom napjainak többségében vidéken valóban nem harci cselekmények és tüntetések zajlottak, hanem a demokratikus intézmények újjáalakítása, de ezeket nem az ún. rendpárti forradalmárok végezték, hanem nagybetűvel maguk a Vidéki Forradalmárok, akik ha kellett tüntettek és fegyvert is fogtak. A régi történelem-szemlélet egyik darabja, hogy mindenképpen szelektálni akarják a forradalom résztvevőit, és a számukra szimpatikusabb szerepet játszókat külön elnevezéssel, jelen esetben a rendpárti forradalmár névvel illetik.

Csak a legújabb elemzésekben kap hangsúlyt, hogy a vidéki Magyarország lakói a városokhoz és a fővároshoz hasonlóan ugyanolyan aktív részesei voltak a forradalom eseményeinek, ráadásul olyan egyéni és sajátos célokkal, amelyek a háború utáni vidéki Magyarország elleni példátlan hatalmi ellehetetlenítés hatásait próbálták meg orvosolni. A vidék jelentőségét és a forradalomban betöltött szerepét mutatja az is, hogy az akkori politikai vezetés mindenképpen meg akarta akadályozni a forradalom vidékre terjedését, ezért Budapestet ún. egészségügyi kordonnal akarták körülzárni, amit végül nem sikerült megvalósítaniuk. De a vidék erejét és a tőlük való kormányzati félelmet bizonyítják az október 25-e előtti sortüzek is, amelyeknek elsődleges célja a vidéki Magyarország megfélemlítése volt. Ez a kormányzati prevenciós terv október 26-án mondott csődött végleg, ekkora ugyanis már a kisebb vidéki központokban is sor került az első megmozdulásokra.

Az 1956. októberi események központjai vidéken a városok voltak, olyan gócpontok, amelyekből kiindulva a környék falvaiba is eljutottak a forradalom gondolatai, röpiratokba fogalmazott eszméi. A városok a környezetükben lévő falvakkal a forradalmi események napjaiban igen szoros kapcsolatban álltak, nem utolsó sorban azért is, mert a falvak ezekben a napokban a legfontosabb nyersanyag - és élelmiszer-forrást jelentették a nagytelepüléseknek. Megállapítható ugyanis, hogy ahogyan Budapest is rengeteget köszönhet a vidéki élelmiszerszállítmányoknak, úgy a vidéki városok is az agglomerációjukba tartozó falvaknak. Így például a városok kérésére az ország több községének mezőgazdasági termelői is maximálták terményeik és termékeik árát, annak érdekében, hogy megakadályozzák az indokolatlan árdrágítást. Meg kell azonban jegyezni, hogy a forradalom évében az élelmiszerellátás egyébként sem volt problémamentes, hiszen a kedvezőtlen időjárás miatt a gabonatermés például négyszázezer tonnával volt kevesebb a vártnál.

Amikor 1956 vidéki forradalmáról, és a kisközségek megmozdulásairól beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül természetesen azokat az azonosságokat sem, amik ezeket a fellépéseket a városok forradalmaihoz teszik hasonlóvá. Így például a forradalmi bizottságok létrehozását, a volt begyűjtési előadók, és legtöbb helyen a volt kommunista vb tagok elűzését, a zászlóégetéseket, a kommunista jelképek eltávolítását, a forradalmi bizottságok létrehozását, vagy a tsz-ek felszámolását. De a fővároshoz hasonlóan a vidéki központokban is követelték az ÁVH feloszlatását, a párt hatalmának megtörését, a szovjet csapatok kivonását, és a politikai foglyok kiszabadítását is. Mindezek mellett vidéken is hozzákezdtek a helyi hatalmi szervek felépítéséhez, és a tömeggyűléseket pedig szinte mindenhol a pártbizottság, a börtön, a tanácsháza, a laktanya vagy a rendőrség épülete előtt tartották. Másrészt ezekkel a kis falvakkal kapcsolatban is meg kell emlékeznünk a helyi megtorlásokról, a disszidálásokról, a politikai reformok és a forradalmi bizottságok felszámolásáról is.

A vidéki Magyarország forradalmi eseményei szerves részét képezték az országos történéseknek. Túl kell lépni azon a szemléleten, hogy a kistelepülések megmozdulásai csupán a városok és Budapest forradalmi eseményeinek helyi leképeződései. Ennél sokkal több történt vidéken. Persze az események forgatókönyvei alapvetően ugyanazok voltak a falvakban is, mint a városokban, de az az aktivitás, amely a vidéki kistelepüléseket jellemezte, óriási jelentőséggel bírt a forradalom és szabadságharc egészének szempontjából. Az, hogy a falvak, és kisvárosok lakóiban is feléledt a változások iránti igény, olyan indukáló erőt és háttért jelentett, amely nélkül lehet, hogy már az első egy-két nap után összeomlott volna az egész forradalmi kezdeményezés.