56 emleke

1956 és a fiatalok
2005.01.24. 00:00:00
Bíró Mátyás

Vannak napok és hetek, amelyek kitörölhetetlenek az emberek tudatából és egy nemzeti közösség emlékezetéből. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ezen időszakok közé tartozik. A mai magyar fiatalok, határon innen és túl, nem felejthetik el '56 szellemét, üzenetét, eseményeit. Hogy tanulhassanak belőle. A forradalomban az akkori fiatalság az események motorja volt, kezdeményezéseik nélkül könnyen a csírájában elfojtott megmozdulások közé tartozna 1956 is. Nem lehet és hagyni sem szabad kiirtani a magyar szívekből azt a szellemet, melyet '56 hagyott örökségül. Október 23-a jelkép, ezért kiáltották ki hazánkban, 1989-ben ezen a napon a köztársaságot. Ezért határozott úgy az Országgyűlés 1991-ben, hogy e nap hivatalos nemzeti ünnep legyen.

Fényképek a forradalomról

1956-ban a kommunizmusban felserdülő gyerekek, fiatalok követve az 1848-as fiatalok példáját, fegyvert mertek fogni a túlsúlyban levő és hazánkat elnyomó szovjet erőkkel és hazai csatlósaikkal szemben. Ki mertek állni a terekre, össze mertek kapaszkodni a felvonulásokon az utcán. Nem merészség volt ez, annál sokkal több. Felelősség: a saját életükért, az országért, a családukért, a jövőért. Nem tettek többet, mint vállalták azt az embert emberré avató tulajdonságot, hogy valódi életet csak szabadon lehet és szabad élni. Mi fiatalok ma talán már el sem tudjuk képzelni, hogy milyen is lehet szabadság hiányában élni. Talán csak akkor, amikor a szabadosság elkorcsosult felfogásának nevében próbálnak minket meggyőzni az alternatív életformákról, a nemzeti elkötelezettség feleslegességéről, sőt veszélyéről. Ilyen esetekben a jó érzésű emberekben, fiatalokban megkondul talán a vészharang, és felötlik bennük, hogy valóban szabadságban élnek-e? 1956-ban nem volt kérdés, hogy fogság az életük. Ez ellen cselekedtek, ezért kell megismernünk és továbbadnunk tetteiket, és emléküket. A következőkben röviden felelevenítjük azokat az 1956-os októberi eseményeket, amelyek az akkori fiatalsághoz kötődnek.

1956 október elején a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba szedett követeléseik között a legfontosabbak a következők voltak: a szovjet csapatok kivonása, új kormány alakítása Nagy Imre vezetésével, Rákosi és társai bíróság elé állítása, általános, egyenlő és titkos választások, új gazdaságpolitika, a munkásság létminimumának megállapítása, a kötelező beszolgáltatás eltörlése, a politikai és gazdasági perek felülvizsgálata, a régi magyar Kossuth-címer visszaállítása és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása. Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására és a Szovjetunióval szemben nagyobb önállóságra törekvő Lengyelország támogatására.

Október 23-án a fiatalok spontán kezdeményezése magával ragadta Budapest lakóit, majd az egész országot. Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonult, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indult. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt. Egy diák felolvasta a 16 pontot. A tömeg, amely egyre hatalmasabbra duzzadt - a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatlakoztak -, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonult. A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangoztak.

A tüntetők a Bem-szobornál egyesültek. Egyesek kivágták a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író, Zbigniew Herbert üdvözölte a tüntetőket. A tömeg ezután a Kossuth tér felé vette az irányt, azt követelve, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. A tüntetők első csoportjai 17 óra körül értek a Kossuth térre. Egy óra múltán már az egész teret betöltötte a kétszázezresre becsült tömeg. 18 óra körül a tüntetők néhány kisebb csoportja a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz indult, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét. Október 23-át, a forradalom első napját követő napokban, a szabadságharc napjaiban a pesti és vidéki fiatalok is felvették a harcot a szovjet csapatokkal szemben, százával maradva holtan az utcaköveken. Nincsen talán abban semmi túlzás, ha a magyar forradalom és szabadságharc legnagyobb hőseinek a bátor magyar fiatalságot, köztük nem utolsó sorban a 'pesti srácokat' tekintjük. Róluk szólnak a következő verssorok is. Emlékezzünk rájuk és ne csak ezen a napon!

Anyu, tüntetni megyek!

Tegnap még, selymes szőke hajad
Simogatta szelíd anyai kéz...
Ma fegyverrel a kezedben
A barikádra mész...

Tegnap még féltél az iskolában,
Hogy a leckét nem tudod jól...
Ma? Orosz túlerővel szemben
A géppisztolyod szól...

Csak tizennégy éves voltál
Vézna, kékszemű gyerek,
Bekiáltottál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!

Olcsó mackóruhát viseltél,
Megtalpalt iskolacipőt.
Emléked azóta már
Csodás legendává nőtt...

Mert soha, soha a világon
Még nem harcolt ilyen sereg,
Halált megvető bátorsággal
Ennyi gyerek, magyar gyerek!

Szemben az orosz tankokkal
Mely mint dübörgő halál
Pillanatonként százakat
Irgalmatlanul lekaszál!

Drága kis testeken gázol
Páncélszörnyek hernyótalpa
Szovjet tankokra vér tapad
És ott feküsztök halva. Halva!

Megölték a gyerekeinket
A hősöket, mert szembeszálltak...
Bolsevista bitangok hada
Nemzetgyilkossá váltak!

Ezt a vért nem mossa le
Évezredek itélőszéke
És egy napon fegyvert ragad
A világnak minden népe!

Példát vesz Rólad kisfiú,
Te vézna iskolásgyerek,
Aki beszóltál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!

Kenneth Klára

A világhírű írónő ezt a versét 1957-ben írta, az októberi szabadságharc első évfordulóján, a legifjabb hőseink emlékére.


Nyitólap Bemutatkozunk 1956 fotóalbum Elérhetőség Linkek Impresszum Az oldal a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa támogatásával készült, a pályázatok kezelője a Mobilitás.
		1956 és a fiatalok 2005.01.24. 00:00:00 Bíró Mátyás Vannak napok és hetek, amelyek kitörölhetetlenek az emberek tudatából és egy nemzeti közösség emlékezetéből. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ezen időszakok közé tartozik. A mai magyar fiatalok, határon innen és túl, nem felejthetik el '56 szellemét, üzenetét, eseményeit. Hogy tanulhassanak belőle. A forradalomban az akkori fiatalság az események motorja volt, kezdeményezéseik nélkül könnyen a csírájában elfojtott megmozdulások közé tartozna 1956 is. Nem lehet és hagyni sem szabad kiirtani a magyar szívekből azt a szellemet, melyet '56 hagyott örökségül. Október 23-a jelkép, ezért kiáltották ki hazánkban, 1989-ben ezen a napon a köztársaságot. Ezért határozott úgy az Országgyűlés 1991-ben, hogy e nap hivatalos nemzeti ünnep legyen. Fényképek a forradalomról 1956-ban a kommunizmusban felserdülő gyerekek, fiatalok követve az 1848-as fiatalok példáját, fegyvert mertek fogni a túlsúlyban levő és hazánkat elnyomó szovjet erőkkel és hazai csatlósaikkal szemben. Ki mertek állni a terekre, össze mertek kapaszkodni a felvonulásokon az utcán. Nem merészség volt ez, annál sokkal több. Felelősség: a saját életükért, az országért, a családukért, a jövőért. Nem tettek többet, mint vállalták azt az embert emberré avató tulajdonságot, hogy valódi életet csak szabadon lehet és szabad élni. Mi fiatalok ma talán már el sem tudjuk képzelni, hogy milyen is lehet szabadság hiányában élni. Talán csak akkor, amikor a szabadosság elkorcsosult felfogásának nevében próbálnak minket meggyőzni az alternatív életformákról, a nemzeti elkötelezettség feleslegességéről, sőt veszélyéről. Ilyen esetekben a jó érzésű emberekben, fiatalokban megkondul talán a vészharang, és felötlik bennük, hogy valóban szabadságban élnek-e? 1956-ban nem volt kérdés, hogy fogság az életük. Ez ellen cselekedtek, ezért kell megismernünk és továbbadnunk tetteiket, és emléküket. A következőkben röviden felelevenítjük azokat az 1956-os októberi eseményeket, amelyek az akkori fiatalsághoz kötődnek. 1956 október elején a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba szedett követeléseik között a legfontosabbak a következők voltak: a szovjet csapatok kivonása, új kormány alakítása Nagy Imre vezetésével, Rákosi és társai bíróság elé állítása, általános, egyenlő és titkos választások, új gazdaságpolitika, a munkásság létminimumának megállapítása, a kötelező beszolgáltatás eltörlése, a politikai és gazdasági perek felülvizsgálata, a régi magyar Kossuth-címer visszaállítása és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása. Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására és a Szovjetunióval szemben nagyobb önállóságra törekvő Lengyelország támogatására. Október 23-án a fiatalok spontán kezdeményezése magával ragadta Budapest lakóit, majd az egész országot. Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonult, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indult. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt. Egy diák felolvasta a 16 pontot. A tömeg, amely egyre hatalmasabbra duzzadt - a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatlakoztak -, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonult. A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangoztak. A tüntetők a Bem-szobornál egyesültek. Egyesek kivágták a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író, Zbigniew Herbert üdvözölte a tüntetőket. A tömeg ezután a Kossuth tér felé vette az irányt, azt követelve, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. A tüntetők első csoportjai 17 óra körül értek a Kossuth térre. Egy óra múltán már az egész teret betöltötte a kétszázezresre becsült tömeg. 18 óra körül a tüntetők néhány kisebb csoportja a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz indult, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét. Október 23-át, a forradalom első napját követő napokban, a szabadságharc napjaiban a pesti és vidéki fiatalok is felvették a harcot a szovjet csapatokkal szemben, százával maradva holtan az utcaköveken. Nincsen talán abban semmi túlzás, ha a magyar forradalom és szabadságharc legnagyobb hőseinek a bátor magyar fiatalságot, köztük nem utolsó sorban a 'pesti srácokat' tekintjük. Róluk szólnak a következő verssorok is. Emlékezzünk rájuk és ne csak ezen a napon! Anyu, tüntetni megyek! Tegnap még, selymes szőke hajad Simogatta szelíd anyai kéz... Ma fegyverrel a kezedben A barikádra mész... Tegnap még féltél az iskolában, Hogy a leckét nem tudod jól... Ma? Orosz túlerővel szemben A géppisztolyod szól... Csak tizennégy éves voltál Vézna, kékszemű gyerek, Bekiáltottál a konyhába: Anyu, most tüntetni megyek!!! Olcsó mackóruhát viseltél, Megtalpalt iskolacipőt. Emléked azóta már Csodás legendává nőtt... Mert soha, soha a világon Még nem harcolt ilyen sereg, Halált megvető bátorsággal Ennyi gyerek, magyar gyerek! Szemben az orosz tankokkal Mely mint dübörgő halál Pillanatonként százakat Irgalmatlanul lekaszál! Drága kis testeken gázol Páncélszörnyek hernyótalpa Szovjet tankokra vér tapad És ott feküsztök halva. Halva! Megölték a gyerekeinket A hősöket, mert szembeszálltak... Bolsevista bitangok hada Nemzetgyilkossá váltak! Ezt a vért nem mossa le Évezredek itélőszéke És egy napon fegyvert ragad A világnak minden népe! Példát vesz Rólad kisfiú, Te vézna iskolásgyerek, Aki beszóltál a konyhába: Anyu, most tüntetni megyek!!! Kenneth Klára A világhírű írónő ezt a versét 1957-ben írta, az októberi szabadságharc első évfordulóján, a legifjabb hőseink emlékére.